Kollégiumi beköltözés

Kollégiumi beköltözés

Tisztelt Szülők!

Értesítem Önöket, hogy a Hévízi Bibó István Gimnázium és Kollégium kollégiumába (Hévíz, Rózsa köz 7.) 2021. augusztus 31-én, kedden 17:00 órától lehet beköltözni.


A beköltözés feltétele a háziorvos által kiállított igazolást arról, hogy a tanuló fertőző betegségektől, illetve azok tüneteitől mentes, közösségbe mehet.


Kérem, hogy a beköltözéskor a tanulók hozzanak magukkal:
- ágyneműhuzatot,
- egyéni tisztálkodási eszközöket, valamint
- közösségi költségekre 3.000,- Ft-ot is.


A kollégium vasárnaponként 18:00 órától tart nyitva. Abban az esetben, ha valamely diákunk a vasárnap estét még családja körében kívánja tölteni, lehetőség van a hétfő reggeli érkezésre is, de kizárólag előzetes, írásbeli szülői jelzés alapján.


A kollégiumi élet napirendje szerint hétfőtől csütörtökig 16:00 órától 18:00 óráig valamennyi kollégistánk számára kötelező a tanulószoba igénybevétele. Indokolt estben (különóra, edzés, stb.) szintén előzetes, írásbeli szülői kérés esetén van lehetőség a távolmaradásra.


Az iskolában, illetve a kollégiumban ebédet és vacsorát biztosítunk tanulóink részére. Az ebéd megrendelése kötelező. Az étkezés megrendelése egyénileg intézendő interneten keresztül.


További kérdéseiket Prágay Éva tanárnőnek tehetik fel a 06 30 649 3539-es telefonszámon.

Tisztelettel:

Nagy Boldizsár
intézményvezető

Pályázatok

Nemzeti Tehetség Program