Most búcsúzunk és elmegyünk...

Most búcsúzunk és elmegyünk...

A 12.-ik évfolyam ballagása

Nagy Boldizsár igazgató úr ballagási beszéde:

Nagy tisztelettel köszöntök minden Szülőt, Hozzátartozót, Kollégákat, Tanulókat és Végzős Diákjaikat a Hévízi Bibó Gimnázium 2022. évi ballagási ünnepségén!
Külön köszöntöm rendezvényünkön Papp Gábor polgármester urat, Kepli József János alpolgármester urat, Süténé Tüttő Beáta képviselő asszonyt, Fisli István, Gelencsér János, Lázár László és Naszádos Péter képviselő urakat.
Köszöntöm Varga Anikót a Nagykanizsai Tankerületi Központ keszthelyi irodájának vezetőjét.

Kedves Ballagók!

A tavalyi év után újra itt állunk az önkormányzat előtti téren. A kényszerűség szülte megoldás annyira megtetszett nektek, hogy Ti is ezt a formáját választottátok a középiskolai búcsúnak, melyet az égiek is támogattak. Köszönjük ezt a lehetőséget Papp Gábor polgármester úrnak.

Egy érdekes, változatos utazás végére értetek. Az én hangom köszöntött Benneteket az első tanévnyitón, ahol még talán kissé megszeppent gólyaként sorakoztatok fel. Túléltétek a gólyaavatást és izgatottan vártátok a középiskolások mindennapjait. Néha szenvedtetek a tanórákon, néha utáltátok a fejetek fölött összecsapó követelmények hullámait. De mindezek mellett élveztétek a gimnázium adta lehetőségeket. A színház- és mozi látogatásokat, a megmérettetéseket a versenyeken, az iskolai ünnepeket, az Adventet, az osztálykirándulásokat, a házibajnokságokat, a Challenge Day fárasztó éjszakáit. Jókat mosolyogtatok a tanórákon hol egymáson, hol a tanáraitokon, hol meg csak úgy.  Az évek előrehaladtával komolyodtatok, próbáltatok alkalmazkodni a kihívásokhoz, a nehézségekhez.

A covid és az online oktatás mindannyiunkat hátráltatott.  Nem csak a tanulás lett nehézkesebb, hanem a kapcsolatok fenntartása, működtetése is.

A gimnáziumi hónapok összekovácsoltak Benneteket. Mindenki megtalálta azokat a társakat, akikkel egy húron pendültetek, akikkel jókat beszélgettetek, akikkel fél szavakból is megértették egymást. Ez az összetartozás az utolsó napokon is megfigyelhető volt. Mindenki bőszen írta a kiskönyveket. Kézzel fogható emléket akartatok hagyni a társaitoknak. A rengeteg összekötő szál, ami a fejetekben raktározódik, kiegészül azokkal a mondatokkal, amiket nagyon sokszor fogtok még újra és újra elolvasni a kiskönyvekből.

Tisztelt Szülők!

Szeretett gyermekük, akiért oly sokat tettek az elmúlt években, távolodik Önöktől. Egy olyan útra indulnak, ahol megpróbálják megvalósítani önmagukat, elképzeléseiket. Felelnek döntéseikért és tetteikért, az ügyek intézésében már nem segíthetnek nekik.

A változás, amely az aranyos általános iskolással kezdődött, egy nehezebben kezelhető, önfejű, de mégis igazán szerethető gimnazista léten vezetett végig, néhány hónap múlva egy érettségizett fiatallal indul el új irányt kutatva.

De bármennyire is szeretnének felnőttnek tűnni, szükségük lesz a támogató családra, az együttérzésre, a biztatásra, a szembesítésre, a korholásra, a segítségadásra. Legyenek nagyon büszkék gyermekükre, hiszen megvalósítottak egy néhány éve kitűzött célt, ami alapot ad életük további változásaihoz.

Köszönöm, hogy ebben a fontos időszakban bíztak gimnáziumunkban. Remélem elvárásaik nagyobb részét sikerült megvalósítanunk. Külön szeretném megköszönni a Szülői Munkaközösség végzős tagjainak az aktív támogatást.  Novák Andrea az SZM elnökeként vállalt magára sok feladatot, irányította a programok lebonyolítását, amellyel megkönnyítette az iskolavezetés munkáját. Bangó Edina, Mile Rita, Móra Lívia és Rajnai Zoltán segítették ötleteikkel, meglátásaikkal a gördülékenyebb, zökkenőmentes megvalósítást. Kérem, fáradjanak ki, hogy megköszönhessen munkájukat.

Kedves Ballagók!

A kezdő köszöntés után a búcsúztató, záró szavak is hozzám köthetők. A főszereplők viszont Ti vagytok, a szüleitek, illetve osztályfőnökeitek.

Cséby Zoltánné Ács Erika, és Szivósné Terbe Márta tanárnők az első napoktól formálták, irányították a mindennapi középiskolás életeteket. Próbáltak a tudás irányába terelni Benneteket, átadni számotokra sok hasznos információt, élettapasztalatot, emberi normákat, melyek nélkül elvesztetek volna az elvárások rengetegében. Köszönöm következetes munkájukat.

Kipróbálhattátok magatokat számos területen, kereshettétek a tehetségeteknek megfelelő irányt, mert mindenki tehetséges valamiben. Kiben így, kiben úgy jelenik meg, sokszor hosszú évek telnek el mire megtaláljátok, de véleményem szerint ez kell a teljesség megéléséhez.

Kedves Diákok!

Az elmúlt évek során sok szép eredményt értetek el. Ezek az eredmények büszkeséggel töltik el szüleiteket és tanáraitokat is, kiknek köszönöm az önzetlenségüket, kitartásukat, nyitottságukat az új lehetőségek irányába.

Büszkék lehettek Ti is, hiszen nem csak a kézzel fogható eredmény az örömteli, hanem az is, ha kiléptek a komfortzónátokból, ha legyőzitek korlátaitokat, ha eléritek a magatok elé tűzött célt.

Megköszönöm Hévíz Város Önkormányzatának és a Nagykanizsai Tankerületnek is a hathatós támogatást, hiszen enélkül nem tudunk az elvárásoknak maradéktalanul megfelelni.

Az évfolyam létszáma: 59 fő.

29 fő szerzett angol komplex középfokú nyelvvizsgát. Németből ugyanezt 9-en tudhatják magukénak. Benő Eszter Júlia, Horváth Eszter, Pintér Adél, Szántó Bence angol nyelvből felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik.

Dóber Ildikó, Kovács Hunor Lehel, Miskó Réka mindkét nyelvből elérte a középfokú nyelvvizsga eredményt.

26 fő rendelkezik az ECDL nemzetközi számítógépes vizsga legalább 6 moduljával.

A megyei angol nyelvi versenyen Baurand David Jörg Domonkos 3. helyezett lett. A megyei német nyelvi versenyen Fekete Tamás 2. , Farkas Vivien 3. lett.

A Helikoni versenyeken modern tánc kategóriában Gelencsér Luca bronz minősítést szerzett.

Forgács Karolina Flóra és Miskó Réka a Connecter Táncfesztiválon többszörös arany és ezüst minősítést kapott.

Bujtor Barnabás az országos táncversenyen és a Buda Open Nemzetközi Táncfesztiválon is 1. helyezett lett.

Endrődi Nikolett a Yoursong énekversenyen 2. , míg a Share Music énekverseny abszolút győztese lett.

A területi és megyei lány labdarúgó diákolimpia többszörös dobogósa, valamint a Közgáz Kupa győztes csapatának tagja volt: Andor Boglárka és Dóber Ildikó. Bogit többször választották a tornák legjobb játékosává.

A fiúk között az iskolai foci csapattal értek el dobogós helyezéseket és nyertek meg kupákat a következő végzősök: Farkas Balázs, Ferenczi Csongor, Kovács Hunor Lehel, Szántó Bence. Kovács Hunor Lehel a Közgáz Kupán a torna legjobb kapusa lett. Hunor az országos darts diákolimpián 5. helyezést ért el.

Gosztonyi Dániel a megyei lábtoll diákolimpián győztes csapat tagja volt.

 A területi kosárlabda diákolimpián és a Castellum Kupán többször szerzett 2. helyet fiú csapatunk, melynek tagja volt Baurand David Jörg Domonkos, Deák Zétény, Kovács Ádám, Sági Roland, Sztaracsek Albert.

Iskolánk idén is jutalmazza azokat a tanulókat, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a gimnáziumi éveik alatt és eredményeikkel az iskola és Hévíz jó hírét öregbítették.

 A tantestület javaslata alapján Hévíz Város Önkormányzata által létrehozott Bibó-díjat és az ezzel járó Farkas Ferenc szobrászművész által alkotott Bibó-emlékplakettet, valamint nettó 50.000 Ft pénzjutalmat Kovács Hunor Lehel érdemelte ki.

Megkérem Cséby Zoltánné Ács Erika osztályfőnököt, jellemezze Hunor 5 éves munkáját.

Az emlékplakett és a pénzjutalom átadására felkérem Papp Gábor polgármester urat!

Az évfolyamelső címet és az ezzel járó Bibó-emlékérmet, továbbá 40.000 Ft pénzjutalmat ebben az évben Kárai Ákos kapja.

 

Mindnyájatoknak gratulálok!

Tisztelt Szülők, ünneplő közönség, Kedves ballagó diákok!

Kinyílik előttetek a világ. Használjátok a kapott tudást!

A jövő héten a bajnokok ligája elődöntőjének visszavágójánál is fontosabb események várnak rátok.

Győzzétek le a hátráltató tényezőket és bizonyítsatok!

Tartsátok meg az itt kialakult emberi kapcsolataitokat, ne várjátok meg a következő találkozással  a tablón szereplő dátumot.

A szerenádon énekeltétek a Pál utcai fiúk musical változatából  a : Mi vagyunk a grund! című dalát
Igen. Ez a grund, ez az iskola Ti is vagytok. Azért ilyen, mert a Bibóhoz hozzátartoztok, és részei lesztek mindig.

Örömmel várunk vissza Benneteket,

mert ez a Bibó mi vagyunk!

Köszönöm a figyelmet!

Kapcsolódó galéria

Most búcsúzunk és elmegyünk...

Pályázatok

Nemzeti Tehetség Program