Rendhagyó tanévnyitó

Rendhagyó tanévnyitó

Nagy Boldizsár igazgató úr ünnepi beszéde

és a Hévíz TV videófelvétele a tanévnyitóról:

Kedves Diákok, Tisztelt Kollégák!

Sok szeretettel köszöntök mindenkit a Hévízi Bibó Gimnázium 2020/2021- es tanév megnyitóján!

Szinte pillanatoknak éreztük, és elrepült a szünet.

A tavaszi koronavírus veszély után kissé felszabadultabban, bátrabban telt a nyár.

Június közepe után újra itt álltok, újra várnak rátok a kihívások.

Külön köszöntöm a 9. évfolyamos gólyákat, akik a gólyatáborban már megismerkedtek egymással, az osztályfőnökökkel. Még komoly feladatok várnak rátok, hiszen az iskola megismerése mellett a tanáraitok is új arcként jelennek meg mindennapjaitokban. Alkalmazkodnotok kell az új elvárásokhoz, kihívásokhoz.

Ebben biztos segítséget nyújtanak számotokra osztályfőnökeitek Zámbó Andrea tanárnő és Fraller Csaba tanárúr. Rájuk mindig számíthattok gimnáziumi éveitek alatt.

A 10. évfolyamosok idén már fakultációs tantárgyat választanak. Komoly döntést és elhatározást igényel ez. Már felnőttesen kell kezelnetek a jövőtöket, lassan körvonalazódni kell egy jövőképnek.

 A 11. évfolyamosoknál idén kiderül, hogy jól döntöttek a tantárgyválasztásnál vagy sem. Most már a felvételi pontjaitokért is meg kell izzadni. Elindítjátok az életeteket egy irányba, amelynél talán nincs sok fölösleges kanyar.

A 12. évfolyamosoknak elég, ha néhány szót mondok: szalagavató, ballagás érettségi, felvételi. Talán mindegyik esetben a pozitív borzongás mellé egy kis gyomorszorító izgalom is társul.

Nehéz év lesz számotokra, de bízunk benne, hogy képességeiteknek megfelelően álljátok a kihívást!

Az elmúlt tanévhez képest történtek személyi változások iskolánkban. Elekes Lívia tanárnő a sok-sok tanítással töltött év után nyugdíjba vonul. Kívánom neki, hogy tartalommal, pihenéssel, hasznos elfoglaltsággal töltse meg mindennapjait.

Helyére Turiné Szalai Erika tanárnő érkezett, akinek kívánom, hogy a tanórák nagyrészéről pozitív élményekkel jöjjön ki, élvezet legyen számára a bibósok oktatása.

Galuskáné Csöndes Eszter tanárnő egy ideig még nem tud csatlakozni tantestületünkhöz. Kémia óráit Szabó Péter és Kajtár Péter tanárurak veszik át.

A diákságnál is találkozhatunk új arcokkal, akik a nyár folyamán csatlakoztak iskolánk tanulóihoz. Nekik is azt kívánom, hogy közösségünkben találják meg a helyüket, és érjék el álmaikat.

Ebben a tanévben a következő csoportlétszámokkal kezdjük a tanévet:

9.Ny

25 fő

Zámbó Andrea

Monduk-Nagy Beáta

33. terem

9.B

29 fő

Fraller Csaba

Hiz György

18. terem

9.A

28 fő

Péter Csaba

Turiné Szalai Erika

31. terem

10.B

26 fő

Tombor Ildikó

P-né Keserű Tímea

12. terem

10.A

26 fő

Balázs Judit

Nagy Boldizsár

  7. terem

11.B

30 fő

Szivósné Terbe Márta

Szivós Gábor

  4. terem

11.A

29 fő

Cséby Zoltánné Ács Erika

Rónaky Attiláné

15. terem

12.B

27 fő

Gál Tamás

Dr. H-né Bolla Györgyi

32. terem

12.A

24 fő

Krizbai Csilla

Horváth Károlyné

Alagsor

 

244 fő

 

 

 

A nyár teljesen programmentesen zajlott le a koronavírus következményeként.

Az iskolában is csak kisebb volumenű fejlesztéseket, karbantartásokat tudtunk végrehajtani.

Ezért még az eddigieknél is fontosabb, hogy vigyázzatok a környezetetekre. Ne szemeteljetek a termekben és a folyosókon, vigyázzatok a polcok és székek állapotára, ne firkáljátok, ne karcoljátok őket, mivel a pótlásuk nagy nehézségbe ütközik.

A tanévet indítjuk a klasszikus tantermi oktatási formával. Bízom benne, hogy ez így is marad, de ez természetesen változhat.

A koronavírus újbóli erősödése, illetve a tanítási napok zökkenőmentes lebonyolítása nagy odafigyelést, komolyságot, összehangolt szervezést és fokozott szabálykövetést igényel mindenkitől.

A tantestülettel hoztunk olyan döntéseket az elmúlt napokban, amelyek mindannyiunk érdekeit szolgálják.

Kérlek Benneteket, hogy ezeket a szabályokat, amelyről osztályfőnökeitek tájékoztatnak Benneteket tartsátok be, és erre társaitokat is figyelmeztessétek! Az iskolán kívüli időtökben is figyeljetek magatokra, családotokra.

Ha bárki koronavírus tüneteit észleli magán, illetve családtagjain nem jöhet iskolába, forduljon házi orvosához! (és jelezze osztályfőnökének) 

A Szózat elhangzása után osztályfőnökeitek vezetésével vonuljatok termeitekbe, ahol minden fontos és szükséges információt megkaptok a tanévvel, az őszi érettségire jelentkezéssel kapcsolatban.

Szózat

A 2020/2021- es tanévet megnyitom, mindenkinek nagyon jó munkát, és sikerekben gazdag hónapokat kívánok!

A "Tanévnyitó" linkre kattintva megnézhetitek a Hévíz TV videóját a tanévnyitóról:

Kapcsolódó galéria

Rendhagyó tanévnyitó

Pályázatok

Nemzeti Tehetség Program