Tanévzáró

Tanévzáró

Rendhagyó tanévzáró

Nagy Boldizsár igazgató úr tanévzáró beszéde:

Tisztelettel köszöntöm a jelenlévő diákokat a 2019 / 2020 - as tanév tanévzáró ünnepségén.

Családias hangulatú zárása kerekedett ennek a tanévnek. Szeptemberben még mindenki örült a barátainak, osztálytársainak. Visszafogottan, de azért örültetek a tanévkezdésnek is. Múltak a hónapok, repültek a hetek és Ti már azt számolgattátok, hogy hogyan lesz az előrehozott érettségi, vagy az évvégi vizsga. Számolgattátok, hogy melyek azok a tantárgyak, amelyeken javítani kellene a szebb bizonyítvány, vagy a több felvételi pont miatt.

Aztán március közepén minden megváltozott. A befejezett osztályfőnöki órák után, hétfőn már nem folytatódott a klasszikus tantermi oktatás.

Egyik napról a másikra tértünk át a digitális munkarendre. Nekünk tanároknak, és nektek diákoknak is alkalmazkodni kellett  az új helyzethez. Próbáltunk tájékozódni a Classroom rejtelmeiről. Keresgéltük, hogy kell egy Zoom - os beszélgetést elindítani. Belejöttünk. Nem lett tökéletes, nem lett hibátlan.

Sok időt és energiát vitt el, a dolgozatok kijavítása, a visszaküldött feladatok átnézése. Sokan esküdtek arra, hogy legalább 1 dioptriát romlott a szemük az elmúlt 3 hónapban. Hiányzott nekünk, - remélem nektek is – a személyes találkozás, a táblánál történő magyarázatok, a feltett kérdések.

Sokan voltak köztetek, akik becsületesen részt vettek az órákon, elkészítették a házikat és a beadandókat, megcsinálták a vázlatokat és napi szinten tanulták a leadott tananyagot. Ők nem felejtették el, hogy nem nekünk és a szülőknek, hanem maguknak tanulnak.

Nincs idő arra, hogy mindent újra átbeszéljünk, végig gyakoroljunk.

Azok, akik eltűntek az éterben az elmúlt 3 hónapban, azok, akik azt álmodták, hogy ennyivel hosszabb a nyári szünet, nekik van egy rossz hírem. Tévedtek!

A munkájukat (nem munkájukat) értékeltük az évvégi jegynél, a szorgalomnál. Nekik azt javaslom, hogy a nyár folyamán pótolják a hiányosságaikat, mert szeptembertől erre már nem lesz idő.

Rengeteg jó program maradt idén el. Hogy csak néhányat említsünk: Filharmónia, Giro d’Italia, osztálykirándulás, Föld Napja, Helikon, Kihívás Napja.

Feltételezem az évvégi vizsgák és a klasszikus számonkérések elmaradása miatt nem hullattok könnyeket!

Azért a tanévről is néhány gondolat!

Végzőseink bizonyítottak a tavaszi vizsgaidőszakban. Még a segítő szóbeli feleletek nélkül is remek eredményeket értek el.

Bonyhárd Vanessza, Ertl Zsófia, Imre Zalán, Jäger Dávid, Máté Anasztázia, Pap Eliza és Pap Rebeka kitűnő bizonyítványt érdemelt ki.

Bíró Sára, Czotter Réka, Csősz-Tóth János, Görhes András, Kleczkeny Napsugár, Kustos Veronika, Lutár Krisztián, Németh Bianka és Vörös Balázs 1 db négyest kapott a jelesek mellé.

Büszkék lehetnek a teljesítményükre, irányt mutatva alsóbb évfolyamosaink számára!

A végzősökön kívül 191 tanuló kap bizonyítványt a mai napon. Közülük 9-en lettek kitűnőek. Tanáraitok 215 db tantárgyi dicséretet osztottak ki. A legtöbb angol nyelvből, német nyelvből és informatikából született.

Szerencsére pótvizsgázni senkinek sem kell!

 Az iskola       magatartási átlaga:           4,49

                        szorgalmi átlaga:               4,17

                        tantárgyi átlaga:                4,24

 A tantárgyi sor végén szokásosan a matematika és a kémia áll.

Minden csoport tantárgyi átlaga 4,00 egész felett van.

1.                    9. Ny              –        4,55

2.                   12. A              –        4,36

3.                 10. A                 –       4,29

4.                    10. B              –         4,22

5 – 8.        9. A, 9. B,  11. B, 12. B   –   4,16

9.                    11. A              –        4,08

Úgy gondolom, hogy az összesített hiányzásról idén fölösleges beszélni.
Ami fontos, hogy az indokolatlan távollétek számát csökkentsük, hiszen ez is segíti a tanulmányi eredmények javulását!A tanév során nyújtott teljesítményetek alapján tudjuk jutalmazni az arra érdemeseket, bár sok verseny elmaradt.

Az évfolyam első címet a vele járó Bibó - emlékplakettet és 30.000 Ft pénzjutalmat (melyet gimnáziumunk alapítványa finanszírozott) a következők érdemelték ki:

12. évfolyam:         Födelmesi Margit Gréta (12. B) és Máté Anasztázia Margaréta (12. A)

11. évfolyam:          Zsiga Lili (11. A)

10. évfolyam:          Kovács Hunor Lehel (10. A)

  9. évfolyam:          Németh Fanni (9. A)
 

 A Nagykanizsai Tankerületnek a segítségével ebben az évben is szeretnénk jutalmazni az arra érdemeseket.

Kérem, aki hallja a nevét jöjjön ki a jutalomkönyvért!

Augusztus második felétől kövessétek figyelemmel az iskola honlapját. Itt jelezzük a tankönyvek átvételének időbeosztását és a tanév kezdéséhez kapcsolódó információkat.

 Nyári ügyelet: 2020. július 08-án, július 22-én, augusztus 05-én és augusztus 19-én lesz 9-13 óra között.

Ekkor intézhetitek el az iskolai ügyeiteket. (Illetve jövő héten végig, péntek kivételével.)

 

Kellemes pihenést, feltöltődést, vakációt kívánok mindenkinek!

Szeptembertől mindenkit épen, egészségesen frissen és motiváltan várunk vissza!

Vigyázzatok magatokra!

A 2019 / 2020-as tanévet lezárom.

Kapcsolódó galéria

Tanévzáró

Pályázatok

Nemzeti Tehetség Program